Háromnegyed 8kor ébredt Milán.
Nem akart menni.(de azért nem annyira;))
Biciklire pattantunk, kezébe nyomtam a vaníliás fánkját és már robogtunk is. Akkorákat kacagott hátul, nem tudom, min. Nagyon jó kedve volt!
Odaértünk, na akkor rézendített, még az ajtón kívül. Köröztünk az épület körül. Aztán leültünk a folyosón. Remegve sírt, szorított, hogy ne hagyjam ott. Kicsit csendesedett, átadtam az óvónéninek, .....(azt mondták láttak már rosszabbat is). eljöttem. Mezítláb szaladtam ki az utcára, csak nehogy utánam jöjjön. Kint potyogtak a könnyeim. Nagyon nehéz.Még mindig.
A vezető óvónéni indult éppen a plébániára, együtt mentünk , beszélgettünk. Hogy "a tegnapi nehéz nap ellenére, délben azon a kisfiún semmi sem látszott. Az a baj, ami nem baj, hogy nagyon értelmes, és tisztában van vele, mi történik..."
11kor kellett telefonlnom, hogy a templomkertbe menjek-e eléjük, vagy csak a szokott időben ebédután.
Nem kellett mennem, nagyon jót játszott.
12.20kor nyílt az ajtó, szaladt kezet mosni, és közben beszélt a többieknek, hogy most ez a dolgunk stb stb.
az óvónéni széles mosollyal idézte Milánt-mr a gesztikulációk is mennek az óvónéninek, innen tudom, hogy sokat kommunikál Milán:
"visszamegyek veletek az óvodába. én meg még reggel azt akartam, hogy anya idejöjjön értem, de már nem akarom,ugye milyen vicces?"tehát Ő fogalmazta meg, hogy mit szeretne!
a másik, hogy bábozs közben bebújt a paraván mögé az óvó nénihez, hogy szerintem az egyik nem is egér, hanem patkány.
nagyon elfáradt ma is.
délután még azt kérdezte, ugye megyünk hétfőn oviba? mikor megyünk?
este vacsinál viszont görbült a szája, hogy nem akarok menni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése