Míg legkisebbikünket Nagyi sétálni vitte, addig a Nagyfiúk békésen eljátszottak, mI Anyukák pedig jól elbeszélgettünk.
Petikének nem volt kedve házistrandolni.
Korn kezdődött anapunk: Patrik 5kor ébredt, és nem is sikerült visszaaltatnom. Így 6kor babakocsiba tettem, és a szőlő lugas alatt aludt el.
2 napig én voltam K.O valami vírustól, ma a Nagyi folytatja...:((
péntek, július 31
szerda, július 29
lemaradt az előzőből
kedd, július 28
vasárnap, július 26
APa kiskori képe. NAgggyon Patrik!
MA Öcsödön voltunk.
HAzafelé Milán pillanatok alatt elaludt(3kor), 20perc múlva arra ébredt, hogy" nagyon fáj ahasam, nagyon fáj, nagyon fáj..." és már hányt is sugárban. Mindent össze.
Azonnal megálltunk, őt leültettük az árokban(kicsit féltem, mert már annyi rosszat hallott az ember, mikor valaki út szélén áll), átöltöztettem, leöblögettem. APa addig lehúzta az ülés huzatokat.(miután kiszálláskor odacsukta az autó ajtajával az ujját-én szabadítottam ki;)))
Az ölemben utazott haza Milán. FAl fehér volt.
HAzaértünk ledőlt, de 5körül már kijött az udvarra.
SZerintünk valami rosszat ehetett, mert láza nincs, így nem lehet vírusos nyári nyavaja.
Reméljük holnapra minden rendben lesz!
Patrik is 2szer fél órát aludt, szerintem az éjszaka is nehéz lesz.
péntek, július 24
Varázsszer
Újabb csodaszer. ezúttal egy folttisztító. kenőfejes, csak bekenem a foltot, beteszem a gépbe, 40fokon is tökéletesen tiszta;))
Régi, jól bevált, hatékony és kiadós folttisztító a marhaepekivonat. Eltávolítja a gyümölcs-, vér-, zsír-, tinta-, stb. foltokat akár az élénk színű szövetekből is (de gyapjúhoz és nem színtartó textíliához NEM javasolják).

A szappant, mint mosóaktív anyagot növényi zsírok lúggal történő egyszerű forralásával lehet nyerni. Az alapot a különösen jó tisztítóhatású kókuszzsír és a nagyon jó zsíroldó tulajdonságú pálmaolaj adja. Ezen két szappan kombinációja teremti meg a természetes ökörepe optimális hatásának alapját. Az ökörepe lipázokat és proteázokat, zsír- és tojás-fehérjebontó enzimeket tartalmaz; ezek megtámadják és feloldják a szennyrészecskéket.
mi katjaboltjában vettük, de a Müllerben is láttam.
ma délelőtt az árnyékban próbáltunk hűsölni. Kellemes szél fújt, talán ettől jobban éreztük magunkat.
Milcsi biciklizett, homokoztunk, Patrik másfél órát aludt a levegőn(de. és du. is alszik ennyit a kocsiban, és még este 5től 1 órácskát)
ebéd után a vár ad árnyékot, ide terítettünk plédet(bent már nem bírtuk...). Jó móka volt. tetszett a Fiúknak.
AZtán Milán Apával strandra indult. Fájt a szívünk, mikor kikísértük Őket. Mi is mentünk volna(de mi inkább barackot tettünk el:(()
Negyed8kor értek haza:"Mami, lopók nem voltak!" és már aludt is;)))

csütörtök, július 23
Fiúk
szerdán csütörtökön aFiúkkal hármasban voltunk. (Nagyi Bogiékhoz utazott ebben a forróságban)
A délelőttöket piacozással,sétával, játszóterezéssel, boltban hűsöléssel átvészeltük.
AZtán együtt főztünk, ma goffrit sütöttünk Milánnal.
Milán kisgatyában, és mégis gyöngyözik rajta a víz. Patrik pelusban.
PAtrik jókat alszik.
MA újra "elővette" kurjongatós/sikongatós énjét. Olyanokat mosolygunk éles cincogi hangján.
SOkat forog, beszélget.
Éjszakákat nyugodtan végig alussza. A menetrendünk továbbra is ugyanaz.
7kor ébredünk;)
(a bukásai múlóban, úgy érzem, de lekopogom...)

Ligetfürdő
kedd, július 21
Vasárnap
Pestre mentünk.(KÉPEK ITT.) Marinak segített Apa polcokat szerelni. Mi addig a Fiúkkal metróztunk.
Elmentünk a Szent István Bazilikához, aztán kisétáltunk a Duna-partra.
Prágában láttam ilyet utoljára.
HAza felé Abonyban megebédeltünk, és sétáltunk egy nagyot az Állatkertben.
és még ekkor sem volt fáradt Milán. AZ 5órási busszal kibuszoztunk Szandára, aztán a 6órási Corással még egy kört mentünk, fél órát szaladgált a parkolóban(üres volt már). 7re értünk haza. Patriknak már hangja nem volt a sírástól:((

vasárnap, július 19
Milán a TVben
HA ide kattintotok a 2:20-nál láthatjátok Milcsit, amint a buszokat érdeklődve figyeli;))
szombat, július 18
Kis Patrik
Patrik 4 hónaposan és 12 naposan kezdett el folyamatosan forogni. HÁtról hasra, hasról hátra.
Továbbra is nagyokat nevet, ha kedve van, hangosan is!
Kis vasgyúró!
Jókat alszunk! Hajnalban egyszer ébredünk arra, hogy cumit kér.
Napközben is jókat alszik-mostanában inább a babakocsiban, vagy a kiságyban-: 2-2 órát de. és du. , és 1 órát estefelé.
Továbbra is ötször eszik, 1 hónap múlva már kaphatja gyümiket.
Már sok-sok kis csomag sorakozik a fagyasztóban sóskával, őszibarackkal.
Bogiék
Csütörtök este Nikivel jöttek, pénteken délelőtt Kitt jött, du. Niki ment.
Esténként olyan jót ücsörögtünk és beszélgettünk kint a kertben, mintha nyaralnánk. olyan jó, hogy itt voltak, mindig magunkban vagyunk.
pénteken este Lillikéék voltak itt, szombaton délelőtt Mollika. Együtt fagyiztunk, aztán szaladtunk volna: MOlli+Milán+én a szökőkúton át, úgy hogy fogtam a kezüket, de pár lépés után hasra estünk. Borzasztó volt! Mollinak lehorzsolódott az álla.kis Drága!egy hős volt!
szombaton délután mentek haza Bogiék, éppen Pesten érte őket ez a rettenetes vihar.

csütörtök, július 16
Milán és Patrik
kedd, július 14
Hőség
Milcsi 6.40től Zsombiékat várta. 9helyett 10 kor jöttek(kb 250szer kérdezte meg, hogy mikor jönnek már?). Így sajnos elfogyott a türelme...nagyon csúnyán viselkedett.
Milcsi nem egy verekedős/odacsapós fajta, háát...sajnos ma ezt is megtanulta.
Ügyesen ebédelt, aztán újra kezdte a szenvedést. Mert kimenni nem tudtunk ebben a 38fokban...
Felhívta Apukáját, hogy miért nem viszi ki a strandra?
Hát kivitte. Fél4kor indultak.
Úgy irigyeltük Őket! A vízpart miatt(Apját meg azért, mert láthatja Milcsit mennyire élvezi a vizet, a csúszdát...)
7kor kimentünk eléjük a buszhoz. Milcsi szaladt felénk, ugrott a nyakamba, újságolta, hogy annyira köhögött, hogy belement a cukor a vízbe. Most lefordítom: vatta cukrot evett, aztán vízbe mentek, itt nyelt, és annyira köhögött, hogy belehányt a vízbe... no komment)
Patrik délelőtt hosszan aludt, viszont délután rengeteget sírt. Este gyorsan elaludtak.

hétfő, július 13
Pici Patrik
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)