Először betegeskedik Milán

Éjszakánk nem volt túl nyugis.... Fél 8ig el is aludtunk. Délelőtt még nem nagyon vettem észre semmit, bár - így visszagondolva- , lehet, hogy már délelőtt sem volt Milán az igazi. 10órakor elindultunk sétálni. Milcsi el is aludt. 11körül ébredt, gondoltam, jó is így, mert mindjárt hazaérünk, és ehetünk is. De mire hazaértünk, visszaaludt. És 1ig aludt is. Következett az ebéd. Vagyis következett volna. Először azt hittem, a brokkolival nem lesz jóban Milán, de aztán tettem hozzá csali gyümit, és úgyse nyerte el a tetszését. A fejéhez nyúlkált, rám se nézett, egy mosolyt se tudtam kicsikarni belőle. Na, akkor kicsit megijedtem mi lett Milánnal. Bejöttünk a szobába, de Milán csak ült és nyüszizett. És háromnegyed 2 kor újra elaludt a kezemben 1 órácskára. Szóltam a Nádor családnak, a mai tali sajna -valószínű- lefújva. Vártuk volna Adélt. De nekünk a doktor nénihez kellett menni. Onnan a kórházba küldtek a fülészetre. Igazából azt mondta az orvos, hogy gyulladás nincs. Melegítsük a fülét.

Milán nyüszizik, csak ül a kezünkben, vagy épp' fekszik, néha el-el bóbiskol, fe-felsír. Ha meleget teszünk a fülére nagyon sír. Mintha nem is a mi Milcsink lenne. Annyira borzasztó látni, ahogy szenved szegényke, és az ember tehetelen, hogy segítsen rajta. Ez az igazi próbatétel, a gyermek szenvedését nézni. Tehetetlenül. Megszakad a szívem, ha ránézek. Az a szenvedő kis arcocskája. Látni rajta a fájdalmát.

És akkor elgondolkozik az ember, hol rontott el valamit, mit csinált rosszul. Lelkiismeretfurdalása van amiatt, amit nem is tett, és amiről lehet, hogy nem is tehet.Csak reménykedni tudunk, hogy minél előbb rendbejöjjön.