szerda, március 11

Szülés/születés

Nagyon sok az elmaradásom, így lehet, hogy nem az érzéseimről fog szólni....

Márc.3-án kedden este megírtam ablogbejegyzést az amniocentézisről, 22 órakor lezártam a laptopot...negyed óra múlva valami szokatlant éreztem...aztán negyed óra múlva megint...és ekkortól az éjszaka az óra figyelésével telt. 2 től elég erősek voltak afájásaim 7-10percesek. Ez az egy nyugtatott, hogy nem rendszeresek.
Néha felpattantam, hogy akkor indulok fürdeni, mert be kell mennünk...aztán visszafeküdtem. Beszélgetetem Pocaklakóval, hogy reggel 7ig bent kellene maradnia, akkor lesz a doktornő. Ne kelljen már hajnalban behívnunk....
Hát, az Úrfi szótfogadott. Fél 7kor felkeltem, lefürödtem, 7óra10perckor indultunk a kórházba teljes menetfelszereléssel.
Milán sírva engedett el Bennünket.

Hívtam adoktornőt fél8kor, hogy nem amniocentézisre, hanem szülni jöttünk.

Kb. 2 perc múlva nyílt a szülészet ajtő, az a szülésznő fogadott, akinél Milán született. És már jött is adoktornő. Megvizsgált, 2 ujjnyi, gyorsan meglesz.
Előkészítés után fél9kor feküdtem fel a szülőágyra, 9 előtt beöltözött Zoli is az APás szülésre...
9.10kor burkot repesztettek, na, innen vált elviselhetetlenné. egymást érték a fájások.
A vége gyors volt(3.ra), de annál keményebb. Úgy éreztem beszorult. Valaki segítsen, és húzza ki.
10.35kor született meg Patrik. Azonnal felsírt. Amikor megláttam, az volt az első gondolatom, hogy olyan, mintha Milán született volna újra. ;))
Azt mondták a szerencse gyereke, ugyanis akkora csomót csinált a rövidke köldökzsinórra...Még belegondolni is borzasztó!


Zoli elment a Kicsivel, addig én még szenvedtem egy kicsit tovább.(varrás)

Mikor visszajöttek, hogy pontosan 4 kg, nem akartam elhinni. Az nem lehet!
Kis idő múlva Apukája karjában érkezett vissza kicsi fiunk, azonnal elkezdett "enni".

Csodálatos volt ÚJRA átélni!

2 óra múlva -miután benyakaltam másfél liter teátés beleettem az ebédbe- felkeltem, lezuhanyoztam, és gyalogosan a szülésznő segítségével (Ő hozta a sporttáskát) lementünk a 6-emeletre, elfoglaltam az ágyamat.
Nem sokkal később, hozták Patrikot. Az a boldogság!


(Zoli szerinte könnyebb szülés volt-mondtam neki, örülök, ha Te így látod! Szerintem viszont NEM)

Nincsenek megjegyzések: