kedd, március 3

Milán

Olyan régen írtam RÓLA.
Utóbbi napokban újra alszik délutánonként. Igaz, hogy csak 1-2 óra magasságában alszik el. De a lényeg, hogy ALSZIK. Így 8 körül megyünk fürdeni. A reggeli ébredése negyed 8 és 8 között van valahol.
Néz valami "filmet" még az ágyból, öltöztetés közben.(már egyedül is szépen vesz le-fel ruhadarbokat). AZtán reggeli. Nehézkes. A tejcsivel továbbra sincs nagy bartságban. Pedig már IGAZi BOCI tejcsit ihat apiacról(Nagyika rendszeresen jár érte, vagy hétvégén Mi voltunk, még meg is kérdezte anénitől, hogy milyen boci adta). KIcsit játszunk, aztán délelőtt séta. Ügyes és türelmes.
AZ ebéddel továbbra is gondjaink vannak. Nehezen indul, de aztán belejön. HA kedve tartja egyedül eszik, szépen és sokat. (Ma pl. lecsót tarhonyával, vagy ha finom főzelék, vagy répa főzelék van).
Ebédután mesélünk, megint bekapcsolok valami kis lightos filmet(inkább csak énekelnek benne), és arra alszik el.
ALig várja Apukáját haza!
4 után móka....

Most imád az állatokkal farmozni, kis állatos könyveiből mesélni, kirakózni. Végre elkezdtünk mondókázni, énekelni!!! SZámolni!
Az angol szavakat úgy fogja az agya, mint a szivacs. Kérdez, hogy ez mi, az mi. Ezt hogy mondják angolul, azt...És pillanatok alatt jegyzi is.

Esti fürdés után 1 mese és elalszik. Sajna még mindig cumival. Annyira tudja, ha 19 -et lát az órán, jön a manó.

Nincsenek megjegyzések: