csütörtök, május 10

Ma háromnegyed 8raa fodrászhoz voltunk hivatalosak.(Tegnap már nem vállalt, mert sok időt számolt...). milán frizurkáját igazította meg. Milcsikém olyan szépen , nyugodtan elücsörgött a kezemben! Mondta a fodrász, hogy ilyen gyerek haját még nem vágta, amelyik ilyen nyugodt. " A legtöbb annyira ordít, hogy odahány." Bocs, idéztem.
Elkészült a mű, aztán Milán hátratett kézzel ácsorgott az üzletben.

NA, milyen az új séróm?
Mondtam, tényleg nem létezik, hogy ez a Milán. Hogy ennyire jó?!
HAzaértünk, rászereltem-észrevétlenül-Milcsi nadrágjának derekára, hátra, egy lépésszámlálót(Gyuri hozta), de perceken belül kiszúrta Milcsikém, így úgy pörgött, mint egy kiscica, amelyiknek a farkára masnit kötnek-vagy csipeszt tesznek:), kénytelen voltam levenni Róla. Pedig kíváncsiak lettünk volna az eredményre.
AZtán pakoltunk...Milán segített. Rám jött a pakolhatnék. Persze Milcsi ilyenre rögtön kapható.

Flórácskáékkal sétáltunk egy kicsit ebéd előtt. Milán nem sokat aludt. Itthon várt Bennünket a HongKong-i postán feladott csomagunk. (6nap alatt ideért). Komoly. 23 db-os BabyEinstein pakk. Milcsi rögtön összebarátkozott vele. Hurcolászta. AZtán elkezdtük nézni. VAgyis bámulni. Hát ezt lehet másnak nevezni???
Délután megint nyúlfarknyit aludt, mert már annyira várta Apát.
MA a sláger a hátratett kézzel mászkálás volt. NAgy pocakkal. Úgy néz ki, mint egy kis bíró.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Rájöttem, miért álldogáll hátratett kézzel Milán: hát egyensúlyozza a pocakját! :))

Lépésszámláló: micsoda nagy ötlet! Hajolgatásszámlálója van-e Gyurinak? Érdekelne, hányszor teszek arréb/veszek fel Petit, játékot.

Csini új séró!!!