csütörtök, november 26

Éjszakám rövidre sikerült. 22órakor Patrik rázendített, hajnal 1kor sikerült visszatennem az ágyba.
A kezemben sem volt csendben, mellettem sem nyugodott meg, végül leültem vele(már nem bírtam állni), és a mellkasomon aludt vissza(én pedig el).
ennek ellenére 7kor ébredtek.
Milánt autóval viszem oviba-így is próbáljuk védeni a nem kívánatos baciktól és vírusoktól.(vagy bringával megyünk. )
Délelőtt Patrikkal elindultunk. Csodálatos tavaszias az idő még mindig. Ezúttal babakocsival mentünk, még itthon elaludt, de 20perc után a patikában felébresztették:((
Így a délelőttje sem úgy alakult.
Viszont ebéd után pillanatok alatt elaludt, így én nyugodtan süthettem. Mézes puszit(hamis).

Milán nagyon megörült neki!

Milánért indultam 3kor(mindig viszek neki 3 dl inni valót 10csepp béres cseppel, mert így legalább iszik és a cseppeket is beveszi), még ette a mogyorókrémes uzsit, mikor odaértem. Olyan aranyosan ülnek az asztalnál és szép nyugodtan esznek.
SIettünk haza, feladatunk volt: társasjátékot csináltunk.
APa nyomtatott, mi vagdostunk és ragasztottunk.
Íme a végeredmény:

Milánnak nagyon tetszik.

Este Zsombiék jöttek játszani, régen találkoztunk.

Milán irigy a játékaira, Zsombi pedig cselekszik...Patrik iparkodott rendet tenni közöttük;))

Újra itt a mandarin szezon! Mint 1 éve,amikor Patrik a pocakomban volt. napi 1 kg-t megettünk, hát most sem panaszkodhatunk, Patrik most is eszi(vagy inkább issza a levét).
Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések: