"Nekem igényem negyven perc nyugodt lábáztatás (a következő pedikűrösig...), de nem fér bele, menni kell. Mert az ő igényei elemiek, beszélni nem tud, és a sírásától az élete függ. Én már kész vagyok, ő most nő, most válik emberré, kellek neki. A lábáztatás nem elemi igény, sem az, hogy ennék egy szelet kalácsot nyugodtan. Sok a lemondás a kötődő nevelésben. Hiszen ő nem láthatja be még az én igényeimet -- hogy is lenne rá képes? Nincs hozzá eszköze, teljesen kiszolgáltatott. Tekintettel lenni valakire csak kompetens, gondolkodó, érett személy tud. Az összes ilyen helyzet, amikor az én igényeim érvényesülnek és az övéi halasztódnak, számára csak kényszer vagy nagyobb gyereknél alku. Aki hallott már éhes csecsemőt behergelődni, egyre vigasztalhatatlanabbul sírni, az tudja, miért nem lehet elvárni az igényeim tiszteletben tartását kisgyerektől. Viszont, és ez a jó hír, nem kell, hogy okvetlen ellentétesek legyenek a szülő meg a gyerek igényei, lehet úgy szervezni az életet, hogy mindenkinek viszonylag jó legyen.
Ha én szétunom a Kicsi piros autót, mi van? Mesélem ezredszer is a fiamnak. Nekem kell okosabbnak lennem, hiszen felnőtt vagyok. Ennek ellenére vannak kényszerű helyzetek, ilyen az élet. De hogy amíg cicire vár, mert beteszem a sütit, hogy abból tanulna valamit, hogy ő éppen tekintettel van? Nem hiszem. Kénytelen várni, és bőg."
Ezeket a szavakat a neten találtam. MAximálisan egyetértek a megfogalmazóval.
PATRIK MÁS. ÉS ezt el kell FOGADNUNK.
Hordozunk, mert így érzi jól magát és így vagyunk mindannyian boldogok!
MA érkezett meg a Manducánk. MA ki is próbáltuk. Muszáj volt! Patrik is nagyon várta már-annyira sírt dél körül. Olyan jót aludt benne. Én pedig meg sem éreztem a 8 és fél kilóját!
1 megjegyzés:
:)) a mi kis kotodo manoink, akik imadjak a hordozast velunk egyutt :) Viva Manduca! en is imadom mar most es remelem meg jo sokaig hasznaljuk mi is!
Megjegyzés küldése