Nekem maradtak ki másodpercek. Arra sem emlékszem, hogy Zoli nyúlt le neki, vagy Ő magának...de öklendezett, és pár másodperc múlva kapott levegőt.
Nem kívnom senkinek. AZtán együtt sírtunk, én Patrikot úgy le tettem a kezemből a földre mindeközben...
3 megjegyzés:
HAT el is hiszem, hogy nagyon megijedtetek!
Patrik viszont milyen ugyesen tartja mar most a fejet :))
Óóóó, annyira félek az ilyen helyetektől!
Én mindig paráztam, hogy majd mindent bekapogat meg az orrába dugdos Peti, de szerencsére nem lett olyan. Az efféle véletlen helyzetekre meg fel sem lehet készülni.
Megjegyzés küldése