
5 hetesen, 8 hetesen, 13 hetesen
A 13. héten lelkesen fickándozik a magzatvízben lebegve: egyelőre még rengeteg helye van. Elkezdenek fejlődni a hangszálai, az arca pedig egyre inkább emberi külsőt ölt, ahogy a szemei a feje oldaláról középre húzódnak, és a fülei is helyrekerülnek. A külső nemi szervek már egyértelműen felismerhetőek és szerencsés esetben hüvelyi ultrahanggal már meghatározható a magzat neme, bár az eredmény ekkor még nem száz százalékos. Az eddig használt ülőmagasság helyett már a baba teljes hosszát jelölik a leleten az ultrahang vizsgálatot végző szakemberek. CRL 65-78 mm, teljes hossza 10,5 cm(kb. mint egy őszibarack), súlya 30 gramm, nagyobb, mint egy Sport szelet;)).
És akkor a Mamiról....
Fáradékonyságom remélem ma tetőzött. Le is kellett dőlnöm Apa hazaérkezése után egy fél órácskára. (Igaz, ma délelött 3 órát végig sétálgattunk Milánnal, ebéd után szertárat pakoltam a suliban fél4ig:(().
AZt érzem, nem haladok semmivel, nincs semmihez erőm...
MA fél7re laborba mentem a megújult SZTKnkba, a szokásos vérvételre. Tegnap belgyógyászati vizsgálaton voltam a kórházban.
SAjnos nagyon keveset iszom, most leginkább a csapvíz esik jól. Tejtől teától édes löttyöktől a hideg is kiráz.
Gyümölcsöt újra eszem. Jó izűen ropogtatom a zöldalmát

és a répát.
Szinte naponta járok boltba, mert amit ma megkívánok és holnapra venném vacsira, tuti ott dekkolna a hűtöbe még nagyon sokáig.
Étvágyam normális, nem eszem extra adagokat, hála az égnek.

Aprómanó birodalom egyenlőre ekkora. Simán észrevehető.
Milcsikénkről....
AZt mondogatja/tudja, "ha megnő a MAmi pocakja, akkor belefér a kistesó, és majd akkor születik. Nem tudom, kcsfiú vagy kicslány, nem tudom ki születik majd."
Édes kis teremtés, az biztos!
Vigyáz minden játékra, autóra, stb. mert majd akicstesó azokkal fog játszani, ha nagy lesz.
AZt mondjuk neki, hogy ha megszületik még nem tud majd játszani vele, mert sokat alszik majd, sír, pici baba lesz....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése