Reggel Milán ébresztette Mollit. Nem bírtunk már vele. Molli mosolyogva ébredt, Milán körül puszilgatta.
Gyuri hozott fincsi péksütiket reggelire, amiből a gyerkőcök annyit sem ettek, mint egy kisegér. AZtán felöltöztünk, és hármasban indultunk Cora buszozni(NAgyi piacolt). NAgy volt a lelkesedés. HAzafelé a Hild téren leszálltunk. Mollinak vettünk csatokat, hajgumikat. Látni kellett volna, hogy tolták a kiskocsit;)) Sajna a Hild téri rohangálás elmaradt, mert rákezdett az eső. 9 óra tájban jártunk. Beültünk a Skála alatti kávézóba gyümi kelyhet enni, Ők azt mondták rá fagyi! De az eladó suttogta, hogy azt ne(még csak nem is tegnapi volt!!!!!!ÁNTSZ????). Így 2 pici rétest vettem neki, persze nagy "zajt" csaptak, mert nem az érkezett, amit kértek. De azért megették. AZtán 24es busszal köröztünk a SZéchenyi lakótelep felé, hazafelé pedig még beugrottuk a Sparba játék autóhoz(pénzt kell bedobni, de sosem jó).
Ebéd előtt még az udvaron róttuk a köröket, összekrétázták a házfalát:((. Icipici ebéd után, gyönyörűen elaludtak. Molliért Apukája jött. Ébredéskor mindig egymást kereseik: Hol van milán? Hol van Molli?
Fél6 körül jött vissza Molli 2 happy Meal menüvel.
NA, mondanom sem kell, csak csipegettek.
Fél8as fürdésig játék, aztán nagy alvás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése