

Reggeli.(Mindig ettünk...)

A gyerkőc most kb. 12 centis és 10 dekás , éppen olyan nehéz, mint egy újszülött kismacska, és éppen akkora, mint a méhlepény. Lehet, hogy most már érzed, ahogy mozog (érzem bizony): pillangószárnyak rebbenéséhez, vagy egy kis hal úszkálásához hasonlítják az anyukák az érzést. Akinek ez a második vagy többedik gyereke, az már most felismerheti a mozgást, az első gyermeküket várók általában csak a huszadik hét környékén jönnek rá, hogy a bélmozgásnak tippelt érzetet valójában a gyerek okozza. A lába most már hosszabb, mint a keze, és elkezdtek nőni a körmei. Kialakulnak a baba izületei, csontjai is fejlődni kezdenek. Már tudja szopni az ujját. A nemi szervek már elég fejlettek ahhoz, hogy neme egyértelmű legyen, de az ultrahangos vizsgálattal még nem állapítható meg teljes pontossággal. (pedig már annyira kíváncsiak lennénk) A baba szempillája is kinő, arcát és testét pedig finom szőr, a lanugó borítja. Bőre még olyan vékony, hogy átlátszanak rajta a véredények.
Ezen a héten végzik az AFP-vizsgálatot (ma voltam), mellyel bizonyos születési rendellenességek, például a Down-kór és a nyitott gerinc kockázatát vizsgálják. Ha túl magas a véredben a magzati fehérje (AFP) koncentrációja, az nyitott gerincre utalhat, a túl alacsony érték pedig Down-kórra. Ilyenkor ultrahangos vizsgálattal, esetleg amniocentézissel ellenőrzik a magzat állapotát. Az AFP-ról tudni kell, hogy ez egy viszonylag pontatlan vizsgálat, tehát egy rossz érték sem jelent feltétlenül bajt. Az a célja, hogy kiszűrje az esetleges rendellenességeket, de sok egészséges magzatnál is túl magas vagy túl alacsony értéket mutat. Olyankor is rossz lehet az AFP, ha nem ismert pontosan a terhességi kor, de befolyásolja az anya súlya vagy cukorbetegség.A babát a magzatvíz óvja meg a külvilágtól, ebben tanul meg lélegezni is és bele is pisil, azonban a magzatvíz 3 óránként újratermelődik, tehát sosam “koszolódik be”. Az izmok a 14. héten fokozatosan fejlődésnek indulnak, ezért a baba egyre élénkebben mozog. Többedszer szülő anyák ezt akár már érezhetik is. Az arc is egyre jellegzetesebb lesz: a fülek a helyükre “kúsznak” és megjelennek az arc egyedi részei is, sőt a kicsinek most már ujjlenyomata is van.