péntek, január 8

Milán Ovi

Csendben kezdjük a reggeleket. Lassan csak elmaradtak areggeli sírások.
Pedig nagyon féltem, hogy a 2 hét szünet után újra kezdjük a beszoktatást.
és ahéten MINDEN NAP ALUDT!
nehéz is este elaltatni, szinte már9 óra mire elalszik.

Az ovisok sztárok lesznek. Nézzétek csak!

Itt. 9 perc 14kor kezdődik és Milán 9:53kor ül az óvónéni ölében:)) csak hogy ne kelljen végig néznetek az egész Híradót.
Vízkereszt kapcsán a Szolnok tv Aktuálisában szerepeltek.(szomszédságban a tv épület, így könnyű! csak átugranak.állítólag nem is tudtak róla az óvónők.)

Nem a Mami altat

1. felvonás:
HAjnal5kor ébredt Patrik(az éjszaka csönd volt-most kopp-kopp). Viszont nem tudott már visszaaludni, mert Milcsi 6.10kor felébredt.
Így amikor Mi oviba indultunk, Patrik NAgyi ölében aludt el 2 perc alatt. NAgyi letette a kanapéra, és őrizte míg haza nem értem. Közel 2 órát aludt BENT A SZOBÁBAN.

2. felvonás: Péntek lévén este 7kor edést tartottam. Ilyenkor Patrikot fél7kor megfürdetem, megetetem, és elaltatom.
Most megetettem, ahogy szoktam, viszont fél8körül Apa fürdetett és altatott. Sikerrel.
Megy ez nekik!
És úgy tűnik Patrik sem tiltakozik már. Hála Istennek!

csütörtök, január 7

Menőke

Patrik

tegnap bent aludt, ezt meg kellett örökítenem. Mellettem aludt el. Ez is egy csoda!

Imádjuk, a nem alvásaival és nagy sírásaival együtt. Ezek a szemek, és a mosolya, a mély kis hangja a baba, annnya kifejezéseivel , a cuppogásai, az egész kis lénye egy pillanat alatt elfeledtetik velünk a hosszú ébren léteket, a hangos sírásokat. AMikor felül , hogy Sziasztok !, felébredtem, és ránk mosolyog husss, az egész éjszaka egy szempillantás alatt feledésbe merül.
Hát lehet ezeknek a barna meleg szemeknek ellenállni? Én nem tudok! Rabja vagyok immár 10 hónapja!


Már em érdekelnek a könyvek, hogy hogyan altassam vissza, hogy szoktassam, hogy egyedül tudjon elaludni a kiságyban, örülök, ha hozzám bújik, mert rám van szüksége, és érzem a melegségét, a szuszogását, a kis puha kezét! Imádom! Nincs ennél csodálatosabb a világon!

napközben is eljátszogat míg én teszek-veszek, de időnként odajön, felkéredzkedik, hozzám hajtja a kisfejét, megpihen a mellkasomon, és 1-2 perc után már le is teteti magát, indul ismét a kis felfedező útjára.
Posted by Picasa

ismét havazik!


tegnap este még olvadt. ekkora hóemberre futotta::

Mióta Milán ovis, rengeteget rajzol. Patrik pedig figyeli;))

Milán próbál minden percét aktívan kihasználni, rajzol, autót tol, társasozunk, vonatozik, síneket épít...tornáztat.


Posted by Picasa

szerda, január 6

2x2 óra mínusz

éjszaka 23.50től voltunk ébren 2 órát, hangos és keserves sírás kíséretében.
Mindennel és mindenhogyan próbálkoztunk. Még át is öltöztettem Patrikot, hátha a ruha...
amikor sikerült visszaaludnia gondoltam de jó, fél7ig alhatunk!
4kor újra, ugyenez az előadás, ugyanabban a stílusban...6ig.
ÉS 6.40kor ébredt!
És kezdtük a napot. Mosolygósan, ahogy szokta.

és mindezek ellenére napközben sem aludt többet a szokásosnál.

ismét nagy hóban és havazásban indultunk reggel. Ezúttal apa is abb az irányba jött(hóhányás miatt lekéste a szokásos járatot;)))
Milán csenben ment be a szobába, és aludt is! már 2. napja!(bentebb tették az ágyát, nem a szélén van(ezt gondolhatták volna), így nem látja az óvó nénik ténykedését.)

kedd, január 5

10 hónaposunk

ennek vagy nem , nem tudjuk, örömére hajnali 1től 3ig SÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍRT Patrik. Felvettük, ringattam, ujját fogtuk, felvittük közénk.... bármit csinálhattunk.

délelőtt sikerült a szobában elaltatnom, 20Percet aludt.

aztán a hátamra vettem, amikor meglátja ahordozót, nagyra nyílik aszeme, mikor hallja, hogy kattan a csat, nevetni kezd!
hóesésben sétáltunk, a hátamon aludt el nagyon sokára, 10 perc után betettem a folyosón a babakocsiba, 3 órát aludt!

És ma Milán is! Reggel viszont sírva lépte át a csoportszoba küszöbét:((

Napközben Patrik mosolygós, jókedvű, kommunikatív. Nagyon is!

A doktornénihez méricskélésre nem jutottunk el, Patrik átaludta a tanácsadást.

Sütöttünk barna kenyeret. azt kapta vacsira Patrik selyemsonkával(Marcika anyukája ötlete alapján)


reméljük ma nem lesz ilyen kurta éjszakánk!
Posted by Picasa

hétfő, január 4

Hangos 24 óra

Patrikunk hajnali fél5kor rázendített. Érthetetlen,hogy miért. tutui nem az éhség. Mami hiány lehet. AMit még én se nagyon tudok orvosolni.

SZámtalanszor elmondjuk, mekkora szerencsénk van, hogy Milánnak ennyire jó az alvókája!
PAtrik fél7ig hangosan sírt. Milán aludt.
PAtrik ekkor aludt vissza, fél9ig, éppen mire az oviból megérkeztem.

Milán ügyesen kezdte a reggelt, bár kölcsönadtunk 1 pár zokit, amin elgörbült a szája.


Visszatérve Patrikhoz. Délben aludt el, fél órás séta után(muszáj volt elindulnom vele, annyira sírt a kocsiban), másfél órára. Éppen mikor kigondoltam VOLNA, hogy ledőlök egy fél órára-amit sosem szoktam, de most fáradt vagyok.

3kor a hátamra tettem, és indultunk Milánért. AZ a boldogság!

vasárnap, január 3

A PUSZIosztó és a hómunkás


Patrik NAGY ÖRÖMÜNKRE akkora cuppogásokkal osztja a puszijait, ha kérjük.
És a NEMre rázza akis fejét.


Másik jó hír, hogy újra havazott. Éjszaka kezdte, és késő délután fejezte be.
Délelőtt havat lapátoltak, délután a dombokon szánkóztak.



(nagypáék jöttek volna ebédre, de nem mertek elindulni. idén ez amásodik-és még csak 3adika van, hogy vendégeket várunk délre, és nem jönnek:((()
sebaj, Patrikot a hátamra kaptam és sütöttünk.
Posted by Picasa

péntek, január 1

Szilveszterezés gyerkőcökkel

Itthon sütöttünk, főztünk, díszítettünk.
Marcikáékhoz készültünk szilveszterezni. (4re mentünk. Patrikkal kettecskén később, mert Ő tovább aludt. )
4 család, 9 gyerek.
Nagyon jól éreztük magunkat. A gyerekek játszottak, Mi jót beszélgettünk.
A Fiúk nagy örömünkre nagyon jól viselkedtek.
Milán 8órakor hazavágyott, így megköszöntük a vendéglátást és hazajöttünk.




Patrikot azonnal fürdeni és aludni vittük. Pillanatok alatt elaludt.
Milánnal még vonatoztunk, társasoztunk. NAGyon álmos volt, dörzsölgette a szemeit, de azt mondta huncutul, csak a szemembe ment valami.



Koccintottunk, végül fél11kor ment el aludni.
Posted by Picasa

csütörtök, december 31

B.U.É.K 2010


Szeretetben,
vidámságban és örömökben,
egészségben
és utazásokban gazdag
nagyon boldog Új esztendőt
kívánunk!

Szeretettel: Milán, Patrik, Heni & Zoli

szerda, december 30

Újabb adag ajándék


Még 28án Mollika ANgyalkája is jött a Fiúkhoz. (Patriknak egy játszóhenger, Milánnak egy tűzoltós/hajós lego)
Egész délelőtt játszottak.

29én Gyöngyiékhez mentünk. Mindannyian. Patriknak nagyon tetszett az óriás kutya. MI kicsit féltünk. Milán jól érezte magát, hála Istennek nem volt vele semmi baj. NAGyon megdícsérgettük:)
Sajna a masina itthon maradt.

MA pedig Marcikáék hozták el a Fiúknak szánt, de az Ő fájuk alá tett ajándékokat. 2 szuper járgányt! Picit játszottak.

Holnap hozzájuk megyünk szilveszterezni. Már nagyon készülődünk.
Posted by Picasa

hétfő, december 28

Izgalmas éjszaka

26ára nagyi benáthásodott. NAGyon.

Én 0óra 3perckor hajtottam le a laptopot (addig pótoltam hiányosságaim), Patrik 0óra 7perckor zendített rá.
Akármit csináltam, nem volt jó neki. Csak sírt. 1 órakor felhoztam a galériára, magunk közé vettük, még jobban sírt. Fél2kor nyílik a villany az előszobában, nyílik az ajtó, Nagyi hálóingben, remegő hangon-én úgy de úgy megijedtem-, hogy nem tudta mit csináljon, de ....felgyulladt nála villyany és nem is tudja lekapcsolni és szikrázott afalban a vezeték, látszott a doboznál....fél, nehogy elektromos tűz legyen. Patrikal a kezemben rohantunk át. Levágta a biztosítékot. Csak ültünk ott, szaglásztunk, néztük a plafont, nem látunk-e valamit. PAtrik közben sírt, végül én maradtam Nagyinál Patrikkal, Apa átjött Milánhoz. Fél3kor aludt vissza Patrik.

Mi Öcsödre mentünk, Nagyi maradt anátha miatt is, meg a villanyszerelő keresése miatt. (Muszáj volt valakit találni, hűtők, minden konyhai műszaki eszköz arról az áramkörről megy).
De NAgyi talált, és már déleőtt meg is csinálták.Régi mindenünk, ez a baj!

AZóta eszünkbe jut, és ha máshol történik, olyan szobában, ahol nem is vagyunk, vagy ha akkor éjjel tényleg elektromos tűz keletkezett volna?! Belegondolni se akarunk!

Szóval Patrik is tud még meglepetéseket okozni!
Tegnap 6 előtt 10perccel ébredt.
Velünk szokott vacsizni. kenyérmorzsákat.







elfogyott!


karácsonyi állatsereg

Posted by Picasa

vasárnap, december 27

Milán első korcsolya élménye

KArácsonyra kapott egy kétélű korcsolyát. Most próbáltuk ki először.. 5 körre futotta az energiája. De nagyon élvezte!

A nézők


A korcsolyázók
Posted by Picasa

Harmadnap:))

Most másnap helyett harmadnap jutottunk el Öcsödre. Ekkor jöttek a rokonok is.
Már az 5. napja osztogatta az Angyalka az ajándékait.




SOk sok plüss állattal, 1 kisasztallal és 2 kis ülőkével, és 1 kétélű jégkorival tértünk haza. 2 alvó gyerekkel.
Patriknak lecseréltük a bébihordozót az autósülésre. Oda-vissza aludt benne.




Milán csak magyarázott, magyarázott.
SZépen viselkedett.
Posted by Picasa

szombat, december 26

Karácsonyi képek



Itt nézegethetitek őket.

Karácsony másnapja

Gyuriékat vártuk ma. Hála Istennek, végre egy kicsit így együtt lehettünk!
Öröm volt nézni a Kicsiket! Nagyon jót játszottak!
Délelőtt kibontogattuk az ajándékokat, aztán segítettek megteríteni, gyorsan ment, hiszen már nagyon éhesek voltak.


Ügyesen ebédeltek, csak nekünk ment nehezebben;)) De aztán jót beszélgettünk.
Késő délutánig ment a játék-kacagás!





Posted by Picasa

csütörtök, december 24

Rendhagyó, békés karácsony


végül éjszaka díszítettünk. Rendhagyó módon. a 30 évem alatt ilyenre nem volt példa, hogy az Angyalka reggelre hozta a fát.
A Fiúk végig aludták-segítőkészek voltak-, Mi Apával jókat nevettünk;). Munka közben egy kis kellemes karácsonyi zenét elhallgattunk volna, de ez most kimaradt.

Patrik hajnal3kor rázendített, 5ig. Akkor Milán is felébredt, átmentek pisilni, és ott le is ragadtak a nagyinál. Apával ott aludtak tovább.

Fél8kor ébredtünk, Milán nagyon boldog volt, mikor meglátta a feldíszített karácsonyfát. AZt mondta, Ő látta az angyalkát, és hátul kakaduja volt. Patrikot is biztosan Ő ébresztette.

A Délelőtt eltelt egy kis rendrakással, fa csodálással, a mézeskalácsok akaszgatásával. Legalább mézes illat árassza el a szobát, ha fenyő illatunk nincs!
De megérte, a karácsonyfánk meseszép!


Ebédután Milán már nagyon várta vissza az Angyalkát az ajándékkal. Végül a nagyihoz ebéd után jött-csak hogy eltereljük a figyelmét, kicsit. Autós-kresszes társaskönyvet kapott, játszottak. Patrik Noé bárkáját. De Milánt lekötötte mindakettő;))

Közben előkészítettem a vacsit, kikészítettem az ünneplőruhákat.
Egyszer csak szalad, "MAMi, öltözhetünk?!"




Így várták. NAgyon. Az ajándékbontást.Végül 3órakor csengőszót hallottunk. Énekeltünk és kibontottuk az ajándékokat.
Milcsi favonatszettet kapott(mostmár nagyi szobája is kicsi a teljes pályához), Patrik állatokból álló FP vonatot.


6órakor megvacsoráztunk. Hortobágyi húsos palacsintát készítettünk. (Milán maradt a simánál)
Este 9ig hol itt, hol ott játszottunk. Milán mese közben aludt el.

De olyan sem volt még, hogy 10fok felett volt a hőméréklet.
Posted by Picasa

szerda, december 23

BOLDOG KARÁCSONYT!



Meghitt, bensőséges,karácsonyi ünnepeket,békés, gondtalan, csak egészséget, örömöket, szerencsét és sikereket hozó boldog új esztendőt kívánunk

SZeretettel,
Patrik, Milán, Heni& Zoli
Posted by Picasa